Sötét
Piros a hó, mint a földre hulló vér,
Piros az életem, mint va vérző remény.
Elmúló percek, órák s napok,
De mindben egyedül vagyok…
Senki fia nem látja, hogy mint sebesült madár
Vergődöm a haldokló erdő avarán.
Senki, csak én érzem biztosan a változást,
Az magamat, az erdőt, a varjúkárogást…
Senki más
Nem látja át
Az életet…
Ülj ölembe, te megfáradt kisgyerek!
Lelked aludni tér, mint a lehulló levelek,
És én csendben követlek majd, mint a szállingózó hópelyhek.
(by Szalma) |