A mágia
Írta és összefoglalta: Salem
A természeti népek hite szerint az egész univerzumot áthatja egy személytelen mágikus erõ, melybõl kisebb-nagyobb arányban minden létezõ részesül. Ezt az erõt az ausztrál bennszülöttek a kuranita, a mezopotámiaiak a me az irokézek az orenda, dakoták a vakan, az algonkinok a manito, a melanéziai bennszülöttek pedig a mana néven neveznek. Mana lakozhat minden megszokott és szokatlan tárgyban, kövekben, növényekben, állatokban, emberekben, sõt halottakban is.
A régi mezopotámiaiak szerint a me titokzatos, határtalan, megfoghatatlan természetfeletti energia, amely az egész teremtett világot átjárja és irányítja. Hitük szerint a me ott rejtõzik minden természeti jelenség és minden emberi megnyilvánulás hátterében, de még az emberi alkotások, a városok és a templomok is rendelkeznek ezzel a mágikus õserõvel. Természetesen az istenek jóval több me-energiát birtokolna, mint a természeti jelenségek, a tárgak az élõlények, az emberek vagy emberi alkotások, de õk sem rendelkezhetnek vele korlátlanul. A me kimeríthetetlen tárháza és forrása az Abzu (akkád Apszú), a föld mélyében rejlõ õsóceán, amely még az istenek számára is tiltott terület.
Az õsvízzel párhuzamba állítható azzal a nézettel, amely a természetfeletti képességeket és a mágikus erõt az érzékelhetõ világ színfalai mögött rejtõzõ, mindent átható finom közegbõl (asztrális fény, éter, akasa, káoszszféra, mauve zone, etc.), illetve az emberi psziché õstípusokat rejtõ mélyrétegébõl, a kollektív tudattalanból eredezteti.
Egyiptomban a varázserõt meg is személyesítették. Õ volt Heka, akirõl a legkorábbi ábrázolás az V. dinasztiabeli Szahuré fáraó halotti templomában látható. Az ember alakú Hekával kezdõdik a templom falait díszítõ istenek sora. Mellette Thot, a bölcsesség, az írás, a tudományok és titkos tanítások íbiszfejû istene látható, ami arra utal, hogy a tudás (fõleg a rejtett tudás) és a mágia szorosan összetartozó fogalmak. Heka elsõ helye az istenek során egyes kutatók szerint azt jelzi, hogy a kezdetben nyilván személytelen, késõbb azonban már megszemélyesített varázserõt az Óbirodalom idején még eredendõbbnek, elõbbrevalóbbnak tekintették az isteneknél. Ha valóban így van, remek illusztrációja lehet annak a mai vallástörténészek által képviselt álláspontnak, amely szerint a személytelen mágikus õserõben (mana, me, orenda, vakan, etc.) való hit idõben megelõzte a személyes istenek tiszteletét. A. De. Buck egyiptomi koporsószövegeket és sírfeliratokat magáról: "Én vagyok az, aki élteti az isteni kilencséget, én vagyok az, aki akarata szerint cselekszik, én vagyok az istenek atyja... Az enyém volt minden, mielõtt keletkeztetek, ti istenek, ti kik engem követve szálltatok alá. Én vagyok a Varázslat."
Elfogadott az a nézet, hogy egyesek nagyobb hatalmú mágusok, míg mások kevesebb erõvel rendelkeznek. Valaki született boszorkány (nem összetévesztendõ az öröklött boszorkányokkal), mások pedig tanulják. Tehát valaki eleve nagyobb "készséggel" születik, fogékonyabb a mágiára, nagyobb az ereje, míg mások tanulás útján sajátítják el, fejlesztik a koncentrációjukat, növelik erejüket. Nem feltétlenül az lesz a jobb mágus/varázsló/boszorkány, aki már fiatalon elkezdte tanulmányozni a mágiát, vagy családja által öröklött hagyományokat, elve mágikus nevelést kapott.
A varázserõ összefügg a tudással is, a hatalom nõhet az idõk során, ha fejlesztik. Nem kell kétségbeesni, ha valaki crudusként, más néven zöldfülûként, kiforratlanként csak lesi mit is csinálnak a "nagyok". Másrészt pedig a tudás nélküli hatalom vérengzésbe torkolhat. Avagy ha bölcsebbek, okosabbak leszünk, könnyebben kontrollálhatjuk, irányíthatjuk az erõnket. Ebbõl következik, hogy az sem jobb mágus, akinek noha nagyobb mértékkel rendelkezik varázserõvel, de nem tudja használni úgy, mint "csekélyebb" erõvel bíró társa.
A varázserõt érzékelni is lehet. Ahogy megfogunk egy folyó által csiszolt követ, s érezzük természetes varázserejét, úgy egy ember közelében is érezhetjük az erõt. Persze ez is emberfüggõ, van aki jól rejti képességét, van aki pedig mások energiát nem feltétlenül érzi. Viszont, ha már egy ideje dolgozunk a manával, természetes készségünkkel felismerhetjük, ha közelünkben a mágia folyamatai játszanak (pl. valaki varázsol[t]), illetve megérezhetjük a létezõk erejét. Van aki nem érzi például a szellemek (nem kísértetek) jelenlétét, ám azt érzi, hogy szokatlan "manafolyam" járja át a területet ahol áll.
Források:
Yliaster Daleth: Élõ mágia. Bioenergetic Kft., Budapest, 2001.
Thorkild Jacobsen: The Treasures of Darkness. A History of Mesopotamiam Religion, Yale University Press. New Haven-London, 1976.
M. F. Lindemans: Encyclopedia Mythica. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
