Démonok és a védelem
Írta: Salem
"Mit Bûnnek szoktatok nevezni,
Romlásnak, Rossznak röviden,
az hát sajátos elemem."
Goethe: Faust
A démonok létezésérõl mindenkiben más él. Sokan hisznek bennük, még ha más mágikus lények létezését tagadják is. A modern tudomány természetesen elveti õket. Egyesek szerint a démonok léte csupán keresztény babona. Megint mások szerint a gonosz csak a materiális szintet befolyásolja, ha elhagyjuk az anyagi világot, akkor onnantól kezdve minden szeretet, fény és szivárványos pónilovak. Ám a tapasztalat és a történelem egészen mást mutat.
A démonokkal már jóval a kereszténység elõtt foglalkoztak, s majdnem a világ összes vallásos/mágikus hagyományában fontos szerepet játszik. A démon szó, vagyis az ógörög "daimon" eredetileg nem jelentette a mai gonosz, rosszindulatú teremtmények tömegét, hanem szellemet, jót és rosszat egyaránt okozható test nélküli létezõt jelentett, de elfogadottá vált használata (Ekképpen tehát nem szeretnék megint leveleket kapni az ügyben).
A történelemben minden nép rájött arra, hogy egyes szellemek nem feltétlenül viseltetnek szeretettel irántunk, sõt. A legtöbb kultúra megvizsgálta a démonok kérdését, leírta természetüket, hatalmukat, jellemüket és néha-néha gyenge pontjaikat. A démonok igen változatos lények, így ne is csodálkozzon senki, hogy mennyire eltérnek. Nem írnám le az összes démontanulmányt, hisz a babilóniai hagyományoktól kezdve a japánig bezárólag rengeteg létezik. Itt csupán egy összefogottabb áttekintést adok, hogy mindenki tisztában legyen, hogy nagyjából mivel is állunk szemben.
A démonok története
Az õsi civilizációkban rengeteg utalást találunk rájuk, s fejlett tudományágnak számított akkoriban. Mezopotámiában az agyagtáblák számos rítust és varázsigét õriznek, amelyek a démonokat voltak hivatva távol tartani. Egyiptom és a többi, ókori, keleti birodalom hasonlóan gazdag démontannal rendelkezett. A Római Birodalomnak is megvoltak a saját démonikus hagyományai, ahol csak úgy hemzsegtek a gonosz lények.
A kereszténység aztán számos vonulatot átvett, rendkívül nagy részük a klasszikus korokból származik. A démonokkal a boszorkányüldözések, vallásháborúk idején jobban foglalkoztak. A démonokat okolták, s használták fel, hogy az ellenséget besározzák. A tudományos forradalommal aztán hátat fordítottak a spiritualizmusnak, mert elegük lett a boszorkányüldözések és vallásos háborúk vérontásaiból. Ekkor jött el a materializmus korszaka, azt hitték ezzel mindenki megelégszik, s olyan keretet ad, amelyet mindenki el tud fogadni. Persze aztán rájött az emberiség a XX. század rémségei után, hogy ez így nem mehet tovább.
A középkor, a reneszánsz és az újkor kezdete során a Nyugati világ titkos örei egy másfajta demonológiát gyakoroltak és tanítottak. Ezt démoni megközelítésnek, vagy - hogy pontosan fogalmazzunk - goetiának nevezték. Ahogy a legtöbb nyugati mágikus hagyomány, úgy a goetia is klasszikus világból származik. A szó maga az ógörögbõl ered, és egy õsi szellemidézõ iskolát jelölt, amely a halottak szellemének megidézésével foglalkozott. A középkorra ez a tradíció már az erõsebb szellemekre összpontosított, s önálló mágikus rendszerré fejlõdött a démonok és más, spirituális lények megidézése alapján. A középkor végére grimoire-ok, varázskönyvek tucatjai jelentek meg, és néhány közülük boszorkánytanoncokat oktatott arra, hogy miképp idézzenek démonokat a legkülönfélébb célokra.
A mágia ilyenfajta közelítése mindig csak egy kis közösség sajátja volt, és a jelentõs, nyugati mágikus iskolák mindig is óvták tanulóikat az ilyen cselekedetektõl, ami azonban nem gátolta meg a vallásos szószólókat, hogy a goetiát ezekhez a hagyományokhoz sorolják. A grimoire-ok népszerûsége a hozzájuk kapcsolódó, közismert történetek, mint például a Faust-legenda (Faust történetét nem Goethe találta ki, már régebb óta létezett, ám a történet nagyon hasonló, azzal a kivétellel, hogy Faust ott a pokolra jutott) miatt a goetia hagyományai sok helyre beszivárogtak. A teológia démontanain kívül a varázsmágia is nagyban befolyásolta a mai démonimázst, amelyrõl a horror-történetekben olvashatunk, amelyet a vallásos konzervatívok védelmeznek, vagy amellyel az egyszerû emberek olyan nehezen néznek szembe, mert arról akarják meggyõzni magukat, hogy a természetfeletti nem létezik.
A démonok "természetrajza"
A kultúrák, vallások eltérõ állásponton vannak a démonok eredetét, természetét és céljait illetõleg, ami megnehezíti a mai démonvadászok életét. Ám egyértelmû, hogy a leírtak inkább a dogmák (bizonyítás nélküli, megváltoztathatatlannak hirdetett - minden hívõre kötelezõ - hittételek) és nem saját tapasztalatok szerint rendszerezték. A néphagyomány általában a legmegbízhatóbb támpont, de a démonokkal kapcsolatban elég homályos. Egyes helyeken a gonoszok kísértetével azonosítják õket, máshol pedig egy kalap alá vonják a tündéreket, kísérteteket, szellemeket, isteneket és a démonokat.
A démonok természetét nehezebben értjük, mint a viselkedésüket. A démoni viselkedés három jellemzõje a legvilágosabb: megjelenésük, az emberekhez való viszonyuk, és hogy mivel tudjuk elûzni vagy legyõzni õket. Utóbbira lentebb adok választ.
Amikor a démonok kapcsolatba lépnek velünk, számos változatos és különös alakot ölthetnek, viszont van egy közös tényezõ. A démonábrázolás minden kultúrában már csak azért is feltûnõ, mert annyira hátborzongató. A démonok külleme bizonyos tekintetben emlékeztet a tündérek bûbájára. A különbség annyi, hogy míg a tündérek sosem tudnak teljesen természetes külsõt elérni, a démonok még csak meg sem közelítik azt.
A démonok viselkedése is elég állhatatos, következetes minden kultúrában, és a leghíresebb szokásuk, hogy teljesen hatalmukba kerítik az embert, már önmagában jelentõs mondakörrel bír. A démonok nem az egyetlen lények, akik képesek megszállni az embert, viszont õk a legismertebbek és legpusztítóbbak.
A teljes megszállottság a démontámadások legritkább formája. Jóval gyakoribb a démoni szenvedély, amely más mint az elõbbi, s enyhébb, de gyakran minden vonatkozásában pont annyira pusztító, viszont még mindig kevésbé veszélyes jelenség, mint akár a démontámadás, akár a démonjárás.
Démontámadás: Hasonló a vámpírtámadásokhoz, ám felettébb pusztító. A démontámadás egyik példája a laoszi hegyekben élõ hmongok egyik története. Csog csuam-nak hívják azt, mikor a vámpírokhoz hasonlóan éjszaka a következõk történek velük mikor felébrednek: pánik, vagy erõs félelem; teljes vagy részleges bénultság; mellkasi nyomás; idegen lény (ember, állat vagy szellem) észlelése; érzékelési zavar. Tehát együttesen ezeket, csog csuam-nak hívják. E jelenséget, úgy tartják, a dab csog nevû szörnyeteg okozza. De a történetet kezdjük a legelején. A hmongok Laosz hegyeiben élnek és összetett, sámánista vallást gyakoroltak, melyben számos szellem és szörny fontos szerepet játszott. Minden család õsének ajándékokat és szertartásokat ajánlottak, amelyeket a családfõk mutattak be. Az õsök cserébe megvédték a családot az olyan félelmetes lényektõl, mint a dab csog.
A dab csog - amely rátelepszik az alvókra, és megfojtja õket - csak egy a sokféle dabszörny közül, amelyek nappal földalatti barlangokban élnek, ahonnan éjszaka merészkednek elõ. Általában azonban féken tartják õket az õsök szellemei, és a hit szerint csak akkor képesek áttörni ezen a védelmen, ha az emberek az õsöknek járó áldozatokat elhanyagolják, vagy más vallási szabályt szegnek meg. Régen, ha valakit megtámadott a dab, a hmong sámánok megállapították a támadás okát, majd különleges áldozatot mutattak be a szellem haragjának csillapítására. Ha ez nem történt meg, a dab újra és újra visszatért, és elõbb-utóbb magával vitte az áldozat lelkét, aki ennek következtében meghalt.
Amikor a hmongok elmenekültek szülõföldjükrõl, sem vallásuk hagyományos szertartásait nem tudták gyakorolni, sem áldozatokat nem tudtak bemutatni. Miután a falvak és a klánok szétszéledtek az egész kontinensen, nehéz volt vallási vezetõket találni a szertartások bemutatásához. Mivel a legtöbb hmong lakásokba költözött, ahol törvényesen nem tarthattak vagy vághattak állatot, gondot jelentett az áldozati állatok elõteremtése is. Még az építészet is a hmong vallás folytonossága ellen dolgozott, mert a központi tartóoszlop, a hmong falvak építészetének jellegzetessége, az õsök szelemének otthona hiányzik az amerikai lakás- és házkultúrából. Ezért majdnem minden, Amerikába vándorolt hmongnak komoly nehézséget okozott a vallásgyakorlás.
A dab, különösen a dab csog ennek megfelelõen reagált. Felmérések szerint a hmong bevándorlók megdöbbentõen magas: 50-60 százaléka élt át legalább egy "klasszikus" Vén Banya élményt (a Vén Banya: a Vén Banya egy olyan szellem, amely általában éjszaka, alvás közben támad az emberekre. 1971-ben David Hufford végzet kutatómunkát róla. Az újfundlandi egyetemisták körében végett felmérései alapján a válaszadók egy negyede már átélte a Vén Banya élményt. Legtöbben közülük olyan részletekrõl is beszámoltak, amelyekrõl Hufford ugyan olvasott, viszont nem kérdezett rá a kérdõíven. S nagyrészük semmit se tudott a folklórról, vagy a Vén Banyáról. A következõ években a további felmérések kimutatták, hogy a jelenség egész Észak-Amerikában gyakori, a felmért csoportok 16-25 százaléka élte át személyesen.). Ez az arány pedig két-háromszorosa a teljes lakosságra jutónak. Azoknál a hmongoknál pedig, akik áttértek a kereszténységre, tehát elhagyták a legtöbb vagy majdnem legtöbb velük született spirituális élményüket, ez az arány még magasabb: 72 százalék. Felmérések szerint a keresztény hmongok szenvedték el a legtöbb ilyen élményt a világ bármelyik népcsoportja közül.
Azoknak a hmongoknak, akik még most is saját hagyományaikat követik, a dab csog nm rejtély. Mindannyian tudják, hogy a szertartásoknak az a szerepe, hogy a dabokat féken tartsák. Ezen kívül azzal is tisztában vannak, hogy mi a dab csog szerepe a hirtelen éjszakai halálesetekben. A néprajzkutatók által megkérdezett hmongok elmondták, hogy Laoszban, ahol azonnali rituális ellenlépéseket tudtak tenni, a váratlan halálesetek ismeretlenek voltak. Csak a menekülttáborokban és Amerikában nem mûködtek a hagyományos védelmi rendszerek, így a dab szabadon gyilkolhatott. Ám úgy tûnik happy enddel zárult a történet. Bevándorlásuk után pár évvel a sok hmong elhagyta a városi környezetet, ahol elõször letelepedett, és vidékre költözött, ahol a hagyományos klánok és nagycsaládok újra egyesülhettek, és folytathatták a vallásgyakorlást.
Ez - majdnem - röviden egy démontámadás leírása. Ennél borzadalmasabb sztorik is vannak, de csak felvázolni kell, nem elrettenteni. Míg sok más lény is lehet támadó fél, bizonyos jellegzetes vonások - nevezetesen a természetfeletti gonosz érzete, amelyrõl az áldozatok beszámoltak - egyértelmûen démon jelenlétére utalnak.
Démonjárás: A démonjárás nagyon emlékeztet a kísértetjárásra, viszont sokkal egyedibb és helyhez kötöttebb esemény. A démonjárás olyan helyen történik, ahol rendszeresen fekete mágikus szertartásokat végeznek. A véráldozat például ugyanannyira vonzza a démonokat, ahogy a döglött bárány a legyeket. Ha már egy hely energiáit beszennyezték az efféle áldozatok, csak nagyon kemény munkával lehet újra megtisztítani. Amíg a kapcsolat nem szakad meg, a démonok bármikor megjelenhetnek a környéken (tehát elé ha a közelünkben ilyen van...), és a sebezhetõ emberek, ha legkevesebb idõt töltik is ott, veszélyben lesznek.
Démoni szenvedély: Az áldozaton elhatalmasodik egy vagy több, legtöbbször önpusztító, különös rögeszme. Más vonatkozásokban bármilyen racionális is legyen, a megszállott a rögeszméjéhez nem tud értelmesen viszonyulni, és kitartóan véghezviszi azt akkor is, ha az eredmény egyértelmûen tragikus vagy halálos. A mai világban ez egy pszichés betegségnek a leírása is lehetne. Kétségtelen, hogy léteznek mentális betegségek, ám nem mindegyik "természetes" eredetû. Sosem szabad elfelejtenünk, hogy ha felmerül a gyanú egy démoni szenvedély (vagy akár démoni megszállottság esetén) iránt, akkor is a mágikus módszereket kizárólag megfelelõ orvosi eljárás MELLETT és NEM HELYETT kell alkalmaznunk. Ne essünk a vak ördögûzõ vagy santeriánus papok csapdájába.
Azt se felejtsük el, hogy a tradíció szerint nem a démonok az egyetlen lények, akik birtokukba vehetik az embert. A tündérek, a kísértetek, az elementálok hasonló végeredménnyel költözhetnek bele az emberekbe, sõt (egészen különleges körülmények között) hús-vér emberek is. A legfeltûnõbb különbség a démonok vagy más lények okozta szenvedély között, hogy az utóbbiaknak legtöbbször van értelmük. Akiket egy elementál száll meg, annak rögeszméje lesz az egyik a négy elem közül (pl. piromániához hasonlóan), ha valakit kísértet, az azt jelenti, hogy egy halott érdeke hirtelen mindennél fontosabb lesz az élõnek. Azt a szenvedélyt, amelyet a tündérek okoznak, nehezebb megmagyarázni, és gyakran valami ördögi humorra enged következtetni, de még így is van benne egyfajta logika vagy rendszer.
A démoni szenvedély viszont teljesen más. Ebben az esetben a rögeszmés gondolkodás (és következményei) bizarr, értelmetlen és végkifejlete inkább ijesztõ. Semmiféle emberi gondolkozás szerint nincs értelme, és ez a teljes értelmetlenség a diagnózis megállapításának legfontosabb támpontja.
Démoni megszállottság: Az efféle megszállottságnak megvan a saját tünetegyüttese. Felicitas Goodman démonokról szóló tanulmányában ez a lista szerepel:
- álmatlanság
- láz
- nyugtalanság
- céltalan bolyongás
- furcsa vagy gusztustalan ételek kényszeres fogyasztása, vagy minden étel elutasítása, ami anorexiás állapothoz vezet
- visszataszító bûz
- bõséges, habzó nyál
- reszketés, amely görcsös rángatózáshoz vezethet
- merev izmok, egészen a katatón állapotig
- erõs hasi fájdalom
- sikoltó rohamok
- fogcsikorgatás
- abbahagyhatatlan zokogás
- emberfeletti erõ
- az arcvonások majdnem teljes eltorzulása
- az agresszió különféle válfajai, többnyire saját maga ellen, ami akár az öngyilkosságig is fajulhat, vagy környezete bántalmazása
- a démonok reszelõs, mély hangon beszélnek, ami teljesen más, mint a beszélõ természetes hangja
- gyakran használnak: trágár (sértõ vagy obszcén) szavakat, és ezeket sokszor jövendölésekkel vagy próféciákkal kombinálják
Bizonyos értelemben a megszállottság a tudathasadáshoz kapcsolódik, és más, hasonló pszichés betegségekhez. Mintha a megszállott egy teljesen más személyiséget öltene, hasonlóan a tudathasadásos beteghez, bár úgy tûnik, hogy az a beteg akit démon szállt meg, sokkal kellemetlenebb páciens, mint a tudathasadtak "alteregói". A démoni "személyiség" meghatározó tényezõi a kegyetlenség és a gonoszság, néha azonban valami furcsa önsajnálatnak is a tanúi lehetünk. Ahogy a rögeszme esetében, a megszállottság is lehet kísértetek, tündérek vagy különféle szellemek mûve, nemcsak démoné, viszont az elõbbiek nem annyira súlyosak és pusztítók, mint a démoni megszállottság már ismertetett, teljes szindrómája.
Másféle támadások is léteznek. Az egyik közös jellemzõ, hogy a támadások fõleg az elme és az érzelmek ellen irányulnak, nem pedig a testre. Bár a démoni támadások az áldozatot általában inkább csak rémületbe ejtik, nem bántja fizikailag, de ez nem minden esetben igaz. A démonok bizonyos értelemben korlátolt lények és gyakran úgy tûnik, hogy csak annyira bánthatnak minket, amennyire ezt engedjük.
A démonok "megfejtése"
Mint említettem, számos hagyománynak megvannak a saját eredet- és természetképe a démonokról. A kabbala szerint a démoni erõk olyan lények, akik egy olyan világegyetem túlélõi, amely a miénk elõtt létezett. Errõl keveset tudunk, de állításuk szerint egy kiegyensúlyozatlan erõ birodalma volt, amely viszonylag rövid idõ alatt elpusztította önmagát.
A kabbala a jelenlegi démoni erõket Qlippoth-nak nevezi, ami héberül "kagylót, burkot" jelent. Ezek a régi világegyetem töredékes és kiegyensúlyozatlan erõi, amelyek a mi univerzumunk anyagának részévé vált, ahogy Greer írja: "egy õsi, romos épület téglái beépülnek az új szerkezetébe". Jelenlétük nem véletlen és energiájuk fontos a kozmosz számára, de végül õk is a végsõ szintézisbe kerülnek. Ez azonban hosszú idõ, kozmikus idõben mérve - majdnem - felfoghatatlan hosszú. Ez idõ alatt, bár a Qlippothnak megvan a maga helye és célja a világegyetemben, rendkívül pusztító az emberre nézve.
Ez az egyik elmélet, mely értelmet adhat annak a bizarrságnak, amely jellemzi a démonokat.
Más mágikus tanítások szerint a démonok birodalma az egyetlen terület, ahol a lét síkjainak hagyományos rendszere nem érvényes. Ennek érdekes oka van. A démonokról úgy gondolják, hogy a lét olyan szintjén élnek, amely az általunk érzékelt anyag alatt helyezkedik el (az "alatt" persze metaforikusan értendõ). A fizikai anyag úgy viszonyul a démoni szint szubsztanciájához, ahogyan az éteri szubsztancia az anyaghoz. Fizikai testünket a démonok állítólag fantomoknak látják, az õ testük pedig olyan síkon van, amelyet mi egyáltalán nem érzékelünk. A kapcsolat a démonok és az emberek között az asztrális szinten jön létre (a mágikus elmélet szerint ez a mi evolúciónk során bekövetkezett hibák miatt történhet), és ezért elsõsorban fantáziánk, gondolataink és érzéseink a fõ támadási pontok, amikor a démonok bántalmazni akarnak minket.
A tanok szerint a démoni szenvedély és a megszállottság önkéntes állapot. Ahhoz, hogy áldozatai legyünk, elõször ki kell alakulni egy kapcsolatnak az emberi tudat és démoni sík között, és ezt az embernek kell kezdeményeznie. A démonok hívatlanul nem juthatnak az emberi testbe vagy elmébe, mert minden hatalmuk és rémisztõ formájuk ellenére erõsebbek vagyunk náluk, elméletileg. A démonok csak a mi engedélyünkkel közeledhetnek hozzánk, amit pedig csábítással, hízelgéssel, rászedéssel, rábeszéléssel vagy megfélemlítéssel tudnak kicsikarni.
A baj általában úgy kezdõdik, hogy valakin úrrá lesznek a gyilkos gondolatok: düh, harag, féltékenység, az önzõ kapzsiság, s a többi. Majd az áldozat állandóan didereg és álmos, ami azt jelzi, hogy a démon beleköltözött. E ponton egy látó gyakran energiaváltozást észlel a fej és a nyak hátsó részén, ahol a gerinc csatlakozik a koponyaalaphoz, azok pedig, akik tisztán érzékelik saját energiájuk mozgását, ezen a részen valami zavart éreznek. Ez a támadás fõ pontja. A természeti mágia vagy az ide összpontosított energiagyógyítás nagy segítség lehet, de még ennél is sokkal fontosabb, hogy kényszerítsük magunkat, hogy ne töprengjünk azokon a pusztító gondolatokon, amelyek bevonzották a démont.
Bátorság és a kitartás a démon legjobb ellenszere, s ha hatékony mágikus vagy vallási rítussal ötvözzük, könnyen visszaküldhetjük oda, ahonnan jött. Aki pedig passzív áldozat lesz, azon még a legjobb mágus is aligha segíthet. Az emberi hajlandóság a legfontosabb tényezõ.
Hogyan bánjunk velük
A varázshasználók közössége vegyes. A megbízható, szakértõ mágusok mellett ott vannak az önjelölt szakértõk, csalók, dilettánsok és szélhámosok. S vannak még a jó szándékú, becsületes emberek is, akik egyszerûen csak a képzettség és tapasztalat hiánya miatt buknak el.
Az ördögûzés nem kezdõknek való munka, mert nehéz és veszélyes. Hogy valaki végre tudja hajtani a szertartást, rendíthetetlennek kell lennie, önuralmat kell gyakorolnia, tökéletesen ismernie kell a rituálét, el kell fogadnia a gyengeségeit és korlátait, valamint kapcsolatban kell állnia a spirituális energia forrásaival. Ezt a kapcsolatot kizárólag rendszeres mágikus és spirituális gyakorlattal lehet elérni, valamint az istenek (vagy amiben hiszel) iránti teljes elkötelezettséggel. Ezek híján a démonvadász kiszolgáltatottá válik, s a megszállott sokkal rosszabb állapotba kerülhet.
Nagyon sok múlik a fertõzött személy hozzáállásán, mert csak akkor jók a kilátások, ha hajlandó a küzdelemre. Ha mi képtelenek vagyunk segíteni, keressünk egy tényleg megbízható személyt, legyen az keresztény, wicca, buddhista, hindu, ásatrúar vagy bármilyen más vallású. Egyes pszichiáterek vallásos vagy sámánista módszereket is alkalmaznak a terápia során. De kovenek, körök, ligetek és más közösségek segítségét is kérhetjük, akik közös imákat és áldásokat mondanak. Ismételni pedig minimum egy héten egyszer, ha lehet. Az összpontosított akarat rendkívül sokra képes. Az áldozat az ima vagy áldás alatt ne legyen jelen, mert ellentétes energiát hozna magával, és megpróbálhatja a szertartást félbeszakítani.
Ha valaki magán érzi a jelenlétet, akkor több elõnyünk van, mivel nem passzív szemlélõként ücsörgünk. Próbáljunk mindig pozitívan gondolkodni, a negatív gondolatokat kergessük el. Mindig legyünk társaságban. Energiagyógyászat, áldás, gyógyítás vallásos és/vagy spirituális keretek között figyelembe vehetõ lehetõségek. A pszichológiai segítség pedig kötelezõ, hogy kapcsolatban maradjunk a mindennapi élettel.
Az erényeink, a türelem, kitartás, szeretet és bátorság segíthet a démon legyõzésében. Noha nem ilyen virágos a helyzet, mert tényleg komoly dolog a démonokkal felvenni a harcot, mégis legyünk tudatában, hogy erõsebbek vagyunk náluk. Nincs felettünk hatalmuk, hacsak mi nem adunk nekik.
Védelem röviden (nem csak démonok esetén)
Szentelt víz (víz és benne feloldott, felszentelt só) felszívja az éteri energiákat. Spray formában rendkívül hatékony, de kézzel is hagyományosan hinthetjük. Pontos elkészítése: Tálba kis vizet, adjunk hozzá egy csipet sót és hamut (porfüstölõt). Tartsuk mindkét kezünket a víz fölé, és mondjuk el felette a magunk áldását, miközben a szándékainkra összpontosítunk. A szenteltvízzel meghinthetjük egy kör vonalát, hogy megtisztítsuk a nemkívánatos energiáktól. Ha a rítus után is marad még, öntsük ki a földre.
A savak párologtatása kevésbé hatékony de szintén feloldják az éteri energiákat. Ecetet kis tálkában a szobában hagyhatjuk és fokozatosan párolog. Ez biztonságosabb, ám ha erõsebb savat használunk, a biztonság kedvéért hígítsuk egy kis vízzel.
Hasznos mindenféle éteri lény esetében a naponta minél hidegebb vízben való mosakodás. Tetõtõl talpig! Ecetet hozzákeverve még jobb. Egészséges a fizikai és az éteri testünknek is, mert meg akadályozzák a lárvák és más lények élõsködését.
Tömjén használata. Tisztít és kiegyensúlyoz, bármilyen helyzetben használható, ahol gyógyításra, áldásra vagy védelemre van szükség.
Ördöggyökér. Szaturnusz bolygó kellemetlen szagú növénye. A leghatékonyabb eszköz a gonosz erõk ellen. Füstölõként használva eloszlatja az éteri energiákat bármibõl, amit a füstje érint, s ha már más módszerek csõdöt mondtak, ez akkor is elkergeti a szellemeket. Bölcs dolog vákuumzáras edényben tartani magunknál, ha gyakori szörnyvadászaton vagyunk. Nagyon rossz a szaga, csak vész esetén használjuk. Tényleg...
Vas. Az éteri testek gyilkosa. Kés, szög, kard vagy bármilyen éles vastárgy szétoszlatja az étert, megsemmisít bármiféle formát.
Ezüst. Kevésbé hatásos, ám az olyan sûrûbb éterszintû lények mint a farkasember ellen hatásos. Jó vezetõ, különleges éteri rezgése van, így a sûrû éteri rácson is hatékonyan át tud hatolni.
Talizmánok, amulettek: Nagyon sokféle változat van, egy kis gyógynövénytõl vagy a temetõben gyûjtött portól kezdve, a kartonkorongokig melyen védõ jelek, héber betûk vannak. Selyemben vagy vászonban védjük õket, hogy ne veszítsen erejébõl.
Például: 5-7 cm átmérõjû piros flanelkorongot varrjuk körbe piros cérnával, de a tetején hagyunk részt mindkét végén a cérnának, hogy össze tudjuk majd húzni. Középre helyezzünk egy kis sót, egy szöget melyet fogóval derékszögben meghajlítottunk. Húzzuk meg a cérna két végét úgy hogy egy kis zacskót kapjunk, kössük meg szorosan, tekerjük körbe a zacskó nyílását a cérnával újra, majd ismét kössük meg. Nagyon jól mûködik, ha egy piros szalagona nyakunkban hordju úgy, hogy a szívünk közelében legyen.
A második amulett: Fogjunk megint egy piros flanelkorongot, s öltsük szintén körbe, de ezúttal orbáncfû, verbéna és angyalgyökér keverékét tegyük bele. Ha van a közelünkben berkenye- vagy galagonyabokor, egy szárított bogyónak jó hatása lehet.
Ezentúl még vannak a szertartásmágia védelmi eszközei, ami minden hagyományban jól leírnak. Itt most nem is részletezném, de késõbb lehet helyet kap a honlapon.
Bármit is használjunk a szörnyek ellen, tudjuk mire és hogyan kell használni, mert másképp semmit se ér. A szenteltvízgyártást elõre gyakoroljuk be, hogy nagyon gyorsan menjen akkor is, ha valami paranormális lény éppen a nyakunkban liheg.
A veszélyek
Számos könyv kapható a témáról és ennél is több weboldal ismerteti a démonok megidézését. Hozzáértõ, tapasztalt és bátor mágus, boszorkány ezeket a technikákat viszonylag biztonságosan használhatja, és elõfordulhatnak olyan helyzetek, amikor neki tényleg közvetlen kapcsolatot kell létesítenie a Kagylók birodalmával. DE ha alkalmatlan, képzetlen vagy érzelmileg felkészületlen ember alkalmazza ezeket a módszereket, az rendkívül veszélyes lehet, mivel tényleges kapcsolatot alakítanak ki a rítus résztvevõi és a megidézett démoni lények között. Igaz ugyan, hogy a legtöbb ilyen mágikus kísérlet nem vezet sehova, mert a dilettánsan kivitelezett mágia általában eredménytelen, de mindig fennáll a veszély. Méghozzá igen komoly veszély!
És az emberi "veszélyek"
A pszichés betegséget már kitárgyaltuk. De megjegyezném, hogy a rítusokat, védekezõ módszereket csak kiegészítõként szabad alkalmazni a pszichoterápia mellett. Sosem helyette, mert ember életek forognak kockán.
Amit most kiemelnék inkább a képzelõdés és a csalás. Kicsiny fajunknak akadnak díszpintyei is, akik azt hiszik õk a következõ Constantine-ok, a jó és a rossz kozmikus harcának fõszereplõi. Fontosságtudat vagy feltûnési viszketegség? Akik már eltöltöttek idõt a mágikus közösségben találkoztak már ilyen emberekkel. Sokszor magukkal is elhitetik, hogy ez igaz. Sõt még "híveket" is szereznek, s azt mondják: "XY-ok elhitték azonnal nekem, te bezzeg nem". Ezzel azt sugallják, hogy persze Te nem vagy akkora mágus/boszorkány mint XY-ok. Ne bátortalanítson el ez a mondat. A tudás még mindig hatalom.
Figyeljünk oda minden részletre, a nyomokra, mert lehet jól képzett csaló is az illetõ. Ám igyekezzünk mi is tapasztalt, képzett varázshasználók módjára odafigyelni az apró dolgokra is. Mindig van olyan amin elbukik a hazug. A keresztkérdések hasznosak lehetnek. Felhasználhatjuk az olyan egyértelmû buktató kérdéseket is mint: - nagy meggyõzõdéssel kérdezzük: - "A varázspálcádat is akarta a démon, igaz?" - A démonnak mi a fenének kellene varázspálca? Ha a válasz igen, akkor megvan a csaló. Nem feltétlenül e kérdést kell feltenni (mert lehet olvassa az illetõ a cikket, ki tudja...), de mindenképpen tegyünk fel eldöntendõ kérdést úgy, hogy tudjuk eleve ostoba kérdés, de mintha komolyan gondolnánk és már majdhogynem állítjuk, hogy az bizony kellett a démonnak. Ezt a módszert más témák, lények esetében is felhasználhatjuk. Érdemes kiszûrni, leleplezni a csalót, mert elkezdheti terjeszteni a butaságait (finoman szólva), s követõket talál. Innentõl kezdve pedig mágikus közösségünk szenvedi el a csorbát.
Forrás
John Michael Greer: Mágikus Lények Kalauza, Édesvíz Kiadó, Budapest, 2003.
P. Williams és D. Hill: The Supernatural, Sigent, N. Y., 1967.
Dion Fortune: The Mystical Qabbalah, Aquarian Press, 1987.
Thorkild Jacobsen: The Treasures of Darkness. A History of Mesopotamiam Religion, Yale University Press. New Haven-London, 1976. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
