Éjszaka csak egy állat üvöltött az erdőn, egyetlenegy.
    A farkas ízig-vérig húsevő, és éppolyan ravasz, mint amilyen kegyetlen; ha egyszer megízlelte a húst, azután semmi mást nem eszik.
    Éjjel a farkasok szeme úgy fénylik, sárgásan-vörösesen, akár a gyertyaláng, ez pedig azért van így, mert szemük bogara megtelik a sötétséggel, és elfogja lámpásodból a fényt, hogy rád villantsa vissza - vörösen, veszélyt jelezve; ha a farkas szeme csak a holdfényt tükrözi, akkor hideg és természetellenes zöldet, kristályos, metsző színt sugároz. Ha az esttéli utazó észreveszi a borzalmasan világító klipszeket, melyeket egyszer csak a fekete sűrűségre tűztek, akkor tudja, hogy rohannia kell, ha a félelem még nem dermesztette mozdulatlanná.
    Ám az erdei gyilkosoknak mindössze a szemét pillanthatod meg, ha láthatatlanul összeverődnek húsod szagára, amikor oktalanul későn vágsz át az erdőn. Olyanok ők, akár az árnyak, akár a szellemek, a lidércek gyülekezetének közkatonái; csitt! ez a hosszú, hullámzó üvöltés... a hallhatóvá tett rettenet áriája. A farkasok dala a szétmarcangolást zengi, melyet majd elszenvedsz, és maga a gyilkolás.
    Tél van és hideg. A hegyek és az erdők e táján nincs semmi, amit a farkasok ehetnének. A kecskéket és a juhokat akolba zárják, a szarvasok útra kelnek a déli lejtőkön megmaradt legelők felé - a farkasok lesoványodnak és éheznek. Olyan kevés hús marad rajtuk, hogy irhájuk alatt megszámolhatod a koplalástól kiálló bordákat, ha elég időd marad, mielőtt lecsapnak rád. Azok a nyáladzó állkapcsok; a kilógó nyelv; a nyál zúzmarája az őszes pofán - az éjszaka és az erdő hemzsegő veszedelmei közül a kísértetek, koboldok és emberevő óriások közül, akik roston sütik meg a csecsemőket, a boszorkányok közül, akik ketrecben hizlalják foglyaikat a kannibál asztaltársaság számára, a farkas a legrosszabb, mert ő nem hallgat a józan észre.
    Az erdőben, ahol nincsenek emberek, mindig veszélyben forogsz. Lépj be a nagy fenyők kapuján, ahol köréd tekerednek a kusza ágak, hálóba ejtve az elővigyázatlan utast, mintha maga a vegetáció is egy követ fújna az itt élő farkasokkal, mintha a rosszindulatú fák barátaik megbízásából halásznának - a legnagyobb rettegéssel és határtalan elővigyázattal lépj be az erdő kapuján, mert ha egy pillanatra letérsz az ösvényről, felfalnak a farkasok. Szürkék ők, mint az éhínség, kegyetlenek, akár a pestis.
    A gyér falvak komoly szemű gyermekei mindig visznek magukkal kést, amikor kiterelik a kecskenyájakat, melyek keserű tejjel és áporodott, kukacos sajttal látják el a tanyákat. A kések fele akkorák, mint ők, és a pengéket naponta élezik.
    Ám a farkasok tudják a módját, hogyan jussanak be otthonodba. Egyre próbálkozunk, de néha nem tudjuk távol tartani őket. Nincs oly téli éjszaka, amikor a paraszt ne tartana attól, hogy megpillant egy girhes, szürke, kiéhezett pofát, mely az ajtó alatt szimatol, egy asszonyt pedig egyszer saját konyhájában haraptak meg, amint éppen tésztát szűrt.
    Rettegj és menekülj a farkastól; mert a farkas - mindennek legrosszabbika - néha több annál, aminek látszik.
    Élt egyszer errefelé egy vadász, aki csapdába ejtett egy farkast. Ez a farkas halomra ölte a juhokat és a kecskéket; felfalt egy bolond öregembert, aki magában lakott egy kunyhóban, félúton a hegy oldalában, és mindennap Jézushoz énekelt; rávetette magát egy lányra, aki birkákat őrzött, ám az akkora hűhót csapott, hogy puskás emberek jöttek, és elriasztották a farkast, majd követték az erdőbe, de a farkas ravasz volt, és könnyedén kisiklott a kezükből. Szóval ez a vadász vermet ásott, és beletett egy kacsát csaléteknek, teljesen elevenen; aztán farkasürülékkel bekent szalmával takarta le a vermet. Háp-háp!, kezdte rá a kacsa, mire egy farkas ólálkodott ki az erdőből, nagy, súlyos példány, annyit nyomott, mint egy felnőtt férfi, és a szalma beszakadt alatta - belezuhant a verembe. A vadász utána ugrott, elmetszette a torkát, levágta trófeának az összes mancsát.
    Ám akkor már egyáltalán nem farkas hevert a vadász előtt, hanem egy férfi véres, fej és láb nélküli torzója, haldokolva, holtan.
    Egy boszorkány egyszer az egész násznépet farkassá változtatta, mert a vőlegény más lányt választott. Bosszúból megparancsolta, hogy éjszaka látogassák meg őt, azok pedig ültek és üvöltöttek a háza körül, szerenádot adtak neki nyomorúságukban.
    Nem is olyan nagyon régen egy falunkbéli menyecske hozzáment egy férfihoz, aki a nászéjszakán nyomtalanul eltűnt. Az ágyát új lepedőkkel vetették meg, s a menyasszony lefeküdt; a vőlegény azt mondja, kimegy, hogy könnyítsen magán, ehhez illendőségből ragaszkodott, a lány pedig fölhúzta a takarót az álláig, úgy feküdt ott. És várt, várt, egyre csak várt - olyan régen kiment volna már? Majd felugrik ágyában, és felsikolt, mert üvöltést hall, melyet a szél hoz az erdőből.
    Ebben az elnyújtott, hullámzó üvöltésben szörnyű zengése miatt valami szomorúság bújkál, mintha a fenevadak - ha tudnák a módját - nem akarnak oly bestiálisak lenni, és mintha örökké saját helyzetükön keseregnének. Roppant melankólia van a farkasok énekében, melankólia, mely határtalan, mint az erdő, végtelen, mint a hosszú téli éjszakák, és ez a rettenetes szomorúság, a gyógyíthatatlan étvágy e siratása mégsem indíthatja meg soha a szíveket, mert egyetlen hang sem utal benne a megváltásra; a farkas nem várhat szabadulást saját kétségbeesésétől, csak valamilyen külső közvetítő lehet a megmentője, úgyhogy a fenevad néha úgy fest, mintha félig-meddig örömmel várná a kést, mely a másvilágra küldi.
    A fiatalasszony fivérei átkutatták a gazdasági épületeket és a szénakazlakat, de semmilyen nyomot sem találtak, az okos lány ezért megtörölte a szemét, és másik férjet keresett magának, aki nem túl szemérmes ahhoz, hogy edénybe vizeljen, s aki a házban tölti az éjszakákat. Szült neki két pirospozsgás csecsemőt, és minden úgy ment, mint a karikacsapás, mígnem egy dermesztő éjszakán, a napforduló éjjelén, az év sarkpontján, amikor a dolgok nem illeszkednek úgy, ahogyan kellene, a leghosszabb éjszakán első férje hazatért.
    Erős dörömbölés jelentette be a férfit, amikor az asszony éppen a levest főzte gyermekei apjának, és abban a pillanatban megismerte, ahogy ajtót nyitott, bár évek teltek el, mióta feketébe öltözött érte, és a férfi most rongyos volt, tetvektől nyüzsgő haja a hátát verdeste, és sohasem látott fésűt.
    - Megjöttem, asszony - mondta. - Ide a tál káposztámmal, de rögvest.
    Akkor belépett a második férj a tűzifával, és amikor az első látta, hogy az asszony egy másik férfival hált, és - ami rosszabb - vörös szeme megpillantotta a gyerekeket, akik belopództak a konyhába, hogy lássák, miért ez a lárma, felkiáltott: - Bárcsak újra farkas lehetnék, hogy móresre tanítsam ezt a ringyót! - És azon nyomban farkassá változott, s letépte az idősebb fiú bal lábát, mielőtt agyonvágták volna a fejszével, melyet a tuskók felaprításához használtak. De amikor a farkas vérében heverve kilehelte a lelkét, irhája lehámlott róla, és éppen olyan volt, mint évekkel azelőtt, amikor megszökött a nászi ágyból, úgyhogy az asszony könnyekre fakadt, a második férj pedig elverte őt.
    Azt mondják, az ördögnek van egy kenőcse, mely azonnal farkassá változtat, amint bedörzsölöd magad vele. Vagy hogy ő lábbal előre született, farkas volt az apja, s a teste emberi, de a lába és a nemi szerve a farkasé. És farkasszíve van.
    Hét esztendő a farkasember természetes élettartama, de ha elégeted emberi ruháját, arra ítéled, hogy farkas legyen egész életében, így hát errefelé a vénasszonyok azt hiszik, valamiféle védelmet nyújt, ha egy kalapot vagy egy kötényt hajítanak a farkasember felé, mintha a ruha tenné az embert. A szeméről, erről a világító szemről mégis minden alakjában ráismerhetsz; egyedül a szem nem változik meg a metamorfózis során.
    A farkasember, mielőtt farkassá válhatna, anyaszült meztelenre vetkőzik. Ha mezítelen férfit pillantasz meg a fenyők között, fuss, mintha az ördög kergetne.