Farkasembernek lenni nem könnyű.

Fontos tisztázni, hogy a farkasemberek (Urathák) nem emberek, sosem voltak azok, és soha nem is lesznek. Önálló fajt alkotnak, és bár - főként az első átváltozás előtt - rengeteg emberi vonással rendelkeznek, kevés közük van az emberiséghez. Múltjuk a történelem előtti korba nyúlik vissza. A mitikus Pangaea földjén élt Atyafarkas, a legnagyobb vadász-szellem, akinek az volt a feladata, hogy az emberek és a szellemek világának határmezsgyéjén rendet tartson, ügyeljen rá, hogy az emberek ne kószáljanak még véletlenül sem túl mélyre a szellemvilágban, illetve hogy a szellemek se szerezzenek hatalmat az emberek világában. Képességeinek köszönhetően, egyetlen szellem sem rejtőzhetett el előle. A legbölcsebb és legerősebb vadász volt, aki nem ismert kegyelmet. Megvolt benne a Düh, melyet képes volt uralni, így mindig a maga javára fordíthatta a küzdelemben. Magányos útját egyedül Holdanya kísérte állandó figyelemmel, minek következtében szép lassan szerelem szövődött a két szellemlény között. Közös gyermekeik lettek az Urathák. Apjuktól a vadászathoz szükséges vadságot és különleges érzékeket kapták, míg anyjuk felruházta őket az átváltozás képességével - így szükség esetén az emberek közt tudtak elvegyülni. Apjuk tanítása nyomán az első falka tagjaiból is tökéletes vadászok váltak, és a Határmocsáron a szellemek rettegték harcba hívó éneküket. Azokat, akiket nem pusztított el a falka, rendszerint messze, a szellemvilág mélyére űzték. Az emberek népe is félte a farkasok vonítását, és ritkábban ugyan, de időről időre közülük is kerültek ki olyanok, akik harcba szálltak védelmezőikkel. A maga idilli volta ellenére véres, a vadászathoz méltó időszak volt ott Pangaea földjén.

Mint minden aranykornak, idővel ennek is leáldozott. Atyafarkas megöregedett, lelassult, érzékei meggyengültek, veszített erejéből. Egyre tovább tartott neki elbánni a szellemvilág borzalmaival, és egyre szaporodtak azok a szellemek, melyek el tudták kerülni őt. Ivadékai között egyre inkább felütötte fejét az elégedetlenség, egyre többen emlegették a falka törvényét, miszerint a legerősebbnek kellene vezetnie. Röviddel utána már azon tanakodtak, hogy a legrátermettebb miként vegye át a helyét. Atyafarkasnak, mint minden szellemnek, megvolt a maga tabuja. Esetében ez a tabu azt jelentette, hogy pozícióját képtelen volt megtartani egy nála valóban erősebbel szemben: a rátámadó gyermekei egy elgyengült, ellenállásra képtelen vezért győztek le azon a napon. A kíméletlen küzdelem végén, a halálos csapást követően azonban Atyafarkas még rettenetes kiáltást hallatott - beleremegett mindkét világ, a szellemek és az emberek egyaránt rettegve bújtak vackukra. Meghallotta Holdanya is a düh és vég kiáltását, kétségbeesett haragjában és végtelen szomorúságában átkot bocsátott az apjuk ellen forduló Urathákra. Ez az átok, ami a mai napig kíséri a Kitaszítottakat és tágabb értelemben véve az összes farkasembert.

Sok minden megváltozott akkor. A farkasemberek - bár mindkét világ részesei - sem az emberek, sem a szellemek világát nem nevezhetik immár otthonuknak. A két világrész kettészakadt, a mitikus kor véget ért. Függöny ereszkedett a két világ közé, megnehezítve az átjárást a kettő között.

Bár Atyafarkas ivadékait szaporodásuk az emberekhez köti, képesek aktívan használni az Esszenciát, a szellemvilág „energiáját”. Olyannyira használják azt, hogy a legnagyobb hatalommal rendelkező, az ősi természetükhöz legközelebb kerülő egyedek idővel nem is tudnak létezni az Esszencia nélkül - a fizikai világban, a szellemvilágtól távol maradva Esszenciát véreznek ezek a hatalmas Urathák. Nem menekülhetnek azonban a szellemvilágba sem, mert az ott eltöltött hosszú idő, és az emberi világ teljes hátrahagyása az elméjük felbomlásához vezethet - ilyenkor pusztító, gondolkodásra képtelen ragadozókká válnak. Minden farkasembernek meg kell tanulnia, hogy kettős természetüket egyensúlyban tartva éljék életüket és vívják meg nap mint nap a sikeres vadászat harcait. Az emberétől teljesen eltérő belső értékmérőjük a Harmónia, melynek elvei az Esküben csontosodnak ki. Holdanyának szóló fogadalmuk szerint például tilos ember- és farkashúst enniük, nem törhetnek egymás életére, nem hordhatnak maguknál ezüst fegyvert, és mindig késznek kell lenniük rá, hogy önállóan ejtsék el zsákmányukat.

Az emberként felnövő farkasember számára az Első változáskor nyer érelmet eddigi életének számtalan furcsasága. Nem ritka, hogy hangokat hall egy számára ismerős, mégis érthetetlen nyelven, hogy a tömegből idegenek merednek rá a szokottnál hosszabb ideig, vagy hogy a legvadabb kutyák farkukat behúzva, vinnyogva menekülnek előle - látszólag minden ok nélkül. Eljön aztán a nap, mikor megmarja őt egy szokatlanul nagy és furcsa külsejű kutya, vagy épp egy emberszerű alak ugrik neki és harapja meg. Ettől a pillanattól felgyorsulnak az események, és egyik napról a másikra összeomlik körülötte a világ. Kinyílik a szeme, és megszületésének holdállása által átszínezett átváltozáson megy át. A nem ritkán fájdalmas, őrjítő, kaotikus alakváltások sora után feltárul előtte a szellemvilág, vagy épp elönti a harci szellem, esetleg el akar rejtőzni minden és mindenki elől. Sok múlik azon, hogy rátalál-e a kétségbeesett vonítás alapján a közelben tanyázó falka, vagy a szellemvilágból talál rá valami, ami nem feltétlenül segítő szándékkal fog szédült sebességgel közeledni felé. Tételezzük fel, hogy a kölyköt farkasemberek találják meg, méghozzá a kitaszítottak közül, és készek befogadni, tanítani, és elvezetni azokhoz a szellemekhez, melyektől megkaphatja ajándékaikat, a farkasemberekre jellemző különleges képességeit. Az első változás nem kevésbé lényeges hozadéka, hogy a fiatal embernek rá kell eszmélnie, hogy miért érezte ennyire furcsán magát eddig életében: az nem a sajátja volt. Most érezheti át azt, hogy mi is ő valójában: Uratha.

A holdállások az Uratha természetét határozzák meg. Telihold (Rahu) alatt születtek az eltökélt, harcias, agresszív farkasemberek, míg akik a félhold (Elodoth) alatt születtek, azok kiegyensúlyozottak, józanok és figyelmesek. Elsősorban a falkán belüli szerepét határozza meg a farkasembernek, így hírnevükhöz és ajándékaikhoz kapcsolódóan bizonyos holdállások bizonyos szerepekre alkalmasabbá tesznek Urathákat, de egyik sem predesztinál szerepkörre. Így a legnagyobb harcosok gyakran Rahuk, de nem ritka az Irraka (újhold) vagy a korábban említett Elodoth harcos sem - valószínű, hogy másként állnak hozzá a küzdelemhez, de semmiféle hátrányt nem szenvednek származásuk miatt. A falkában a harcosok mellett van az alfa, a sámán, a történeteket megőrző és dalba foglaló bárd, illetve a felderítő - mindegyik megfelel egy-egy holdállásnak.