csordásfarkas

A magyar → népi hitvilág csordásfarkasa (e néven Göcsejben és a nyelvterület K-i részén; farkaskoldus Hontban; szakállas farkas a Tiszántúlon és ÉK-en; küldött farkas a Dunántúlon, Szatmárban, Hontban; prikulics több, a románsággal szomszédos területen) a farkassá változni tudó pásztor, ritkábban bárki, aki farkassá tud változni, vagy véletlen következtében azzá változik. Általában valamilyen közösséggel szemben álló lény: tarthatták a szegény, mások nyájait megrabló csordást éppúgy csordásfarkasnak, mint a faluközösségből félig-meddig kirekesztett kuruzslókat, tolvajlási kísérleten rajtakapott szegénypásztorokat, a falu ellenszenves földesurát vagy idegen nemzetiségű lakóját. A különösen vérengző farkasokat gyakran vélték farkasalakot öltött embernek. A hitet addig táplálta eleven talaj, amíg a farkasok valóban megkárosították a nyájakat vagy a falusi gazdaságokat. A hozzá fűződő legjellemzőbb – részint általánosan elterjedt, részint helyi – hiedelmek a következők: A metamorfózis képessége már csecsemőkorban elnyerhető, pl. a bába vigyázatlansága vagy rosszindulata következtében: ha a bába az újszülöttet nyírfaabroncson háromszor keresztülbújtatja, abból hétéves korában csordásfarkas lesz, kedve szerint öltve farkas- vagy emberalakot. Mások felnőttkorban szerzik meg a képességet. A farkassá változás és visszaváltozás általában hasonló módon történik; pl. ugyanazon a nyírfaabroncson kell háromszor vagy hétszer átbújni. Félig állati, félig emberi formájú is lehet. A csordásfarkasnak tartott farkast bizonyos tulajdonságok megkülönböztetik az „igazi” farkastól: jobb szaglása van, hasa fölül, háta alul helyezkedik el stb.

A farkassá változást meg lehet akadályozni: pl. ember alakjában háromszor keresztet sütnek tüzes vassal a hátára. – A csordásfarkasról szóló hiedelemmondák legnagyobb része az átváltozással kapcsolatos áruló balesetekről szól: a farkason vigyázatlanságból rajta marad emberként viselt öve; a feleségét farkas képében megmaró pásztor fogai között visszaváltozása után is láthatók az asszony kötényének, kendőjének darabjai stb. Irodalmi feldolgozását lásd Tompa Mihály Szakállas farkas c. költeményében. Egyéb mondaszüzsék: a csordásfarkas feleségével együtt változik farkassá. Az asszony viselős, gyermekét farkasként szüli meg, aki farkas formájú lesz. A pap nem kereszteli meg. A csordásfarkas felesége tudtával űzi tolvajlásait. Az asszony véletlenül eltöri az abroncsot, amelyen átbújva csordásfarkassá változott. A férfi nem változhat vissza, farkasként él felesége mellett. A tudós pásztor hatalma nagyobb, mint a csordára támadó két csordásfarkasé. Varázseszközével elveszi hatalmukat. A két farkas sírva könyörög, ő megkegyelmez, nyírfaágon átbújtatva visszaváltoztatja őket.

A csordásfarkas farkas alakjában kapott sérüléseit (vakság stb.) egész életében viseli. Külön típuscsoportot alkotnak a leányból lett farkasok mondái – egy részük a csordásfarkas küldött farkas nevét teszi érthetővé: tudós ember udvarára három farkas tör be, abroncson átbújtatva három lánnyá változtatja őket. A szomszéd faluból „küldték” a lányokat. Csordás lányai válnak farkassá, hogy a fonómulatságra ennivalót raboljanak. Állandósult → vándormonda: fonóbeli lányokat egy → boszorkány saját kérésükre farkassá változtatja, hogy a legényeket megijesszék. Abroncson bújtatja át őket, majd maga is átbújik.

A legények védekeznek a farkashad ellen. A boszorkányt lelövik (leütik). Tudós embert hívnak a szülők, aki visszaváltoztatja a lányokat. A változatok egy részében ez nem sikerül, a farkasok nyaklánccal a nyakukon kóborolnak, éhen vesznek („galárizsos farkasok”). Ehhez áll közel az a monda, amelyben egy asszony (valószínűleg boszorkány) a fonóbeli asszonyokat abroncson átbújtatva medvévé változtatja. A téma mesei előfordulását →Tóth János története c. varázsmesében. Putnokon és Héten (Borsod-Abaúj-Zemplén m.) helyi monda alakjaként is ismert a szakállas farkas: az ő sírjának vélik a határban található kőhalmot. – A csordásfarkasra vonatkozó történeti adatokkal is rendelkezünk néhány évszázadra visszamenőleg: pl. egy 18. sz.-i boszorkányperben egy férfit mint lópásztorból lett küldött farkast fognak perbe.

Az 1653-as per adata szerint a csordás, aki Szombathelynél őrzött, „ott a Farkassokkal megh szaggatta az Marhakat, az Eördegh segitségevel”. 18. sz.-i peradatok már egyértelműbben mutatják a csordásfarkas hiedelmének ismeretét: gyakran kérik számon a vádlottól, hogy változott-e farkassá vagy sem.

Egy 1734-es nyíregyházi per farkasok képében állatokra támadó 3 boszorkányról tesz említést. Alakjának köztudatban maradását elősegítette, hogy a róla szóló ponyvanyomtatványok még a 20. sz. elején is forgalomban voltak; a vele kapcsolatos hit ennek ellenére e század elején már csak néhány területen intenzív (elsősorban a Ny-Dunántúlon és ÉK-Mo.-on, Erdélyben).

Az ember-állat metamorfózisba vetett hit régi: a középkoron át az ókorig bizonyossággal visszakövethetők az adatok. Speciálisan az „emberfarkas” egész Európában és É-Ázsiában is ismert; a hozzá fűződő hiedelemmotívumok e területen nagyfokú hasonlóságot mutatnak (német Werwolf, Mannwolf, szláv vlkodlak, francia loup garow stb.). Egyes német kutatók szerint a képzetkör részben az indo-európai, maszkot viselő férfiszövetségek emlékét őrzi.

A hiedelemkör a középkorban virágzott, pl. a német Werwolf 16. sz.-i üldözésének a boszorkányüldözés elterjedése vetett véget. A csordásfarkas kapcsolatban van a holdbeli, ill. holdat faló farkassal is , szlovák, délszláv, román hit szerint pedig – többek között – a kereszteletlenül meghaltak lelkéből lesz . – Irod. Gönczi Ferenc:

A csordás farkas (Ethn., 1905); Róheim Géza: Magyar néphit és népszokások (Bp., 1925); Müller, K.: Die Werwolfsage (Marburg, 1937); Dégh Linda: Az AaTh 449/A mesetípus magyar redakciója (Ethn., 1960); Erdész Sándor: Állattá változások a nyírségi népi hiedelmekben (Nyíregyházi Jósa A. Múz. Évkve, 1968).