Ébredés
(Vámpírkrónikák)
Dorchadas-krónikák
Ébredés
Írország, 1467
S ébredtem, új létemnek hajnalán,
Nem tudván, mostantól mi várhat rám.
Újszülött, levegőért kapkodok,
S rájövök, nincs is szívem, mi dobog!
Döbbenet, tegnap éji emlékek,
Meghaltam, s elveszett minden vétek,
És minden erény, mi bennem élhet,
Nem élek, nem szeretek, nem félek!
"Lelkedre angyalok vigyázzanak!"'
Hallottam, hogy a rögök hullanak.
"Dorchadas, testvér, az úr vár reád!"
De az éj az, mi rám új köpenyt ád.
Feketét, nemest, akár gyilkosom,
A halál éjszín lélekként oson.
Azon az éjen hittem, ez a vég,
Ugyan, mit tehetne értem az ég?!
Fekete angyalként állt előttem,
"Dearadhain, kedves, nem kell félj tőlem!
Nem kérek, csupán egyetlen csókot,
Nem kell a pénzed, sem ezer bókod!
Csak csókolj, élettel, szenvedéllyel,
Mintha ez lenne a végső éjjel!"
S hűs ajkak érintették nyakamat
Vérbe fojtva végső sóhajomat.
Temetés. Halvány emlékkép csupán
Mint álom tűnt el ébredés után.
Állok az éjben, "Dorchadas kripta",
El kéne nyeljen, de sírom nyitva.
Gyermek, kinek új az egész világ,
Halott, kit éhe föld alól kirág.
Szemfedőm ingem alá rejtem el,
Az élet már csak ennyit érdemel.
Hallok. Férgek holtakat rágnak.
Látok. Felém nyúlnak az ágak,
Éjfénybe bújva árnyak kísértnek,
Szagok, kifolyt vértócsák megérnek.
Szívem nem dobban, de éhség gyötör.
Hajt a vágy, noha nem vár több gyönyör.
Az éjjel eltölt, magához vonzva,
Új szeretőként, szenvedélyt hozva.
Lir Morlan |
AJÁNLOM AZ OLDALT
